Sziasztok, én vagyok az, remélem, még emlékeztek rám.

Sajnálom, hogy nem írtam most néhány napig, de azt még jobban sajnálom, hogy zabáltam, eligénytelenedtem, és hogy elhíztam. Nem, tudom, hogy nem az elmúlt pár napban ettem magam kövérre, ez egy nagyon hosszú folyamat volt, de attól még nem kíméltem magam, ha evésről, csalásról volt szó. 

Mi ez a kiborulás? 

Tegnap elmentem vásárolni vagyis azzal a szándékkal indultam el. Csodás ruhák voltak minden üzletben. Cipők, táskák, felső, pulóverek, nadrágok, mind, mind arra várt, hogy haza vigye őket valaki. Én nagyon szerettem volna őket, szívesen élettársamul fogadtam volna mindet, ha, ha: nem vettem volna észre, hogy mennyire elhíztam. Gyerekek, minden túlzás nélkül mondom, hogy okádék állapotban vagyok. Rémisztő és megdöbbentő volt, mikor a tükörbe néztem. Én komolyan mondom, hogy nem hittem el, amit látok. Éppen ezért elkezdtem megfejteni a rejtvényt: arra gondoltam, hogy szimplán fel vagyok fújódva. Aztán rájöttem, hogy nem ez az oka a szörnyő tükörképnek, mert nincs az az étel, ami úgy puffasztana, hogy hurkáim, tokám, és tunya, vastag karom lesz tőle. Aztán jött a második fázis: a tükörre fogtam. Biztos rossz a tükör. Tuti torzít. Majd ennek bebizonyítására kimentem a próbafülkéből a közös részre, ahol úgyszint van tükör, és szomorúan nyugtáztam, hogy bizony ezzel a tükörrel nincsen semmiféle probléma, mert minden más vásárló pontosan ugyanúgy nézett ki a tükörben, mint valójában. Nem jött el a harmadik fázis, mikor a ruhára fogtam volna az egészet, ugyanis tökéletesen a méretem volt, és azon ruhadarabok közül igyekeztem választani, amikről tudom, hogy előnyösek számomra. Illetve igaz az a mondás, hogy nem a ruha kövérít, hanem a háj. Szomorú ezt beismerni, még szomorúbb ezt elfogadni, hogy bizony kurvára benéztem, és mégsem vagyok olyan jó csaj, mint amilyennek képzeltem magamat. És én még csodálkoztam, hogy nem néznek meg már annyian az utcán, mint korábban. Még pofátlanul csodálkozni mertem rajta... Eszem megáll.

Elhagytam magam. Ezen nincs mit szépíteni. Ettem, amikor csak kedvem támadt. Azt ettem, amit megkívántam, és nemigen mondtam nemet magamnak. Várjunk csak! De mégis mondtam. Amikor sportolni kellett volna mennem, akkor mondtam magamnak nemet. Csak akkor és semmi máskor. Nem csak lusta, de önző is vagyok. Önző, mert magamnak akartam a jó kaját, de azzal már nem törődtem, hogy a páromnak mennyire tetszik az új, csodás, dagadt külsőm. És még képes voltam a bűntudatot kelteni benne,  mikor kierőszakoltam belőle egy véleményt rólam és nagy nehezen el merte mondani finoman az igazat, hogy ne értsem félre, mert szeret és tetszem neki, de azért  jobban tetszettem neki pár kilóval könnyebben, picit karcsúbban és feszesebben. De én szándékosan félreértettem. Én szemétláda. Bűntudatot keltettem benne, hogy a magam bűneit lemossam. Még én jöttem ki ebből is jól, mert eljátszottam a tipikus esetet, hogy megsértődtem, majd megbántódtam, sírtam, és az egészet a pajzsmirigyre kentem. 

Most felfordul a gyomrom magamtól. Enni sem bírok, olyan hányingerem van attól a tudattól, hogy így nézek ki, és hogy elrontottam az esküvői fotóimat, a nyaralásos képeket, mert mindegyiken puha vagyok. Egy darabig ezért is a fotóst hibáztattam... Csinos lehetnék, de mégsem vagyok az. Karcsú is lehetnék, de az sem vagyok, pedig egy rohadt szerencsés ember vagyok abból a szempontból, hogy csak annyit kéne tennem, hogy egy rövid ideig tartom a súlycsökkentő diétámat, sportolok és ennyi. Jó alkatom van. Arányos és izmos. Nem sok ember van olyan alaphelyzetben, mint én, akinek maximum csak azzal kell törődnie, hogy ne hízzon el, mert alapesetben súlyzós és bonyolultabb edzés nélkül is olyan izomzatom és felépítésem van, mint másnak edzés mellett sem. Joggal kérdezhetitek, hogy honnan, mitől. Nos, apám testépítő volt, anyukám versenyszerűen kézilabdázott, ebből adódóan nekem alapból nagyobb az izomtömegem, mint egy átlagos nőé. Jelenlegi izomtömeget kb  12 évesen szedtem magamra. Akkoriban karatéztam és úsztam. Mivel jó az izommemóriám kb minden megmaradt úgy, ahogy akkor volt. Kettőt edzem és más látszik is. Fehérje bevitelen sem kell sokat gondolkoznom, mert jól hasznosul a szervezetemben a fehérje. Azon kívül, hogy egy 165 cm-es törpe vagyok, szerencsés testalkatot örököltem. És én mégsem élek a lehetőségeimmel. Ez a legnagyobb buziság részemről. 

Tennem kell azért, hogy bebizonyítsam kiérdemeltem azt a testalkatot, amit a sorstól kaptam. Tennem kell azért, hogy ne maradjak tunya. Tennem kell azért, hogy kurva jó csaj legyen belőlem. Minimum olyan, mint ami voltam vagy inkább százszor jobb! Remélem, mélységesen remélem, hogy a mai kiborulásom nem csak egy napig tart. A most bennem lévő elhatározás nem tiszavirág életű, és hogy végre be tudom bizonyítani magamnak, mindenkinek, hogy elhivatott és kitartó vagyok! Ezt kívánom a legjobban! 

Valamikor jelentkezem.

Puszi,

AKL